Ez egész pontosan egy akadályverseny a város közepén, amit a különböző külföldi diákok itteni jobblétre (szenderülését) támasztását szolgálni hivatott szervezetek szerveztek. 4es csapatok indulhattak, én a sörgyárlátogatásról megismert orosz Wova, indiai Bobby és egy eddig nem ismert indiai(?) Lisha társaságában vágtam neki a megmérettetésnek, aminek nem kisebb díja volt, mint egy Bécs-Budapest túra!!! Erről már előre lemondtam, de szerencsére nem is nyertük meg. Az egyes állomásokon egész akadályversenyes feladatokat adtak, köztük meg nevezetes, vagy épp nem nevezetes helyeket kellett felkeresnünk. Én gyufás skatulya orral feldöntésében voltam a igazán nagy mester. Egyébként nem oly egyszerű a többieknek nem sikerült sőt volt pár orra esés is, szerencsére nem a Kleopátra küldetés címet viselő remek rímekkel teli mű példáját követve. Egész jól szerepeltünk, mert nem derült ki, hogy hányadikak lettünk, szerintem 4. (az első 3 helyezettet olvasták fel). A nap legnagyobb jelentősége a külföldi ismerősök szerzése és a külföldi nyelvek beszélése volt.
Mindenki megpróbálkozhat vele. A képen látható helyes beállás után hátratett kézzel, orral kell feldönteni a gyufás skatulyát úgy, hogy nem eshetsz el
Kis csapatunk. Az első, aki kitalálja, hogy miért nézek ki így, és mi is egyáltalán az így, az kortól és igénytől függően, kaphat egy német sört, vagy valami mást. Vikinek nem ér, inkább utalom a sört kapásból, hadd versengjenek a többiek. :)
Orosz egér
hehe, ki is próbáltam azonnal :) vagy máshol van a súlypontom ((éhes vagyok, rég kajáltam, jut eszembe), vagy mi, de túlságosan nem nehéz
VálaszTörléspillangó?
VálaszTörléseddig jó, de arra nem válaszoltál, hogy miért?
VálaszTörlésnekem is elég simán ment, de a 3 csapattárs orra esett, de látszott rajtuk, hogy esélyük sincs. Kiütközött a jó magyar-székely vérünk. :)
Úgy tűnik, hogy ez a blog nincs túl sűrűn aktualizálva...
VálaszTörlésMinden író, költő, publicista, akkor tud igazán maradandót alkotni, amikor megérinti a múzsa az erre érzékeny lelkét.
VálaszTörlésSzia Peti!
VálaszTörlésMegnézegettük Nagyanyával a blogodat!
Szeretettel üdvözlünk Szentendréről!
Anna és Nagyanya
Szia Peti! Élsz még? :) Nincs is olyan messze a múzsád, hogy ne érinthetné meg érzékeny lelked!!!
VálaszTörlés